....Szeretnék írni, hogy kibékültem a nővéremmel.

Hogy mit érzek?

Hááát, vegyes.....

Régen nem volt jelen már az életemben, szinte semmit nem tudunk egymásról, aztán hirtelen itt van. Nehéz mit kezdeni ezzel az egésszel. Gondolom, nem csak nekem, neki is.  De biztos alakul majd valahogy.

Volt egy beszélgetésünk, amikor nagyon ki volt borulva, sok dolog miatt. Sírt. Zokogott. Ültem mellette az autóban, és ahogy néztem őt, úgy éreztem, ott vagyok, a lelkébe engedett, VELE lehetek. EGYÜTT. Ez nagyon nagy dolog, és a sajnálat, a segíteni akarás, és az istenem, mindent el szeretnék követni azért, hogy ne fájjon neki ilyen nagyon-érzés mellett azt éreztem, hogy a testvérem, és hogy jaj, de nagyon szeretem. 

Az igazat megvallva ezt érzem most is. Azóta is.

Hogy mit kezdünk a köztünk lévő évek alatt kialakult mélységes szakadékkal, tudom, rajtunk múlik. De azért nem olyan egyszerű ez. Jó érzés azt mondani, vagyis érezni inkább, hogy jaj, de jó nekem van egy testvérem is, pedig már lemondtam róla, azt hittem, nincs, de VAN, de sajnos tényleg nem olyan egyszerű dolog ez.